Tévúton az orvostudomány

Tévúton az orvostudomány…

Mint családorvos naponta szembesülök a kórházból „visszakapott” betegeim zárójelentéseiben található sületlenségekkel. Ehhez nagyban hozzájárul a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO), mely az alapfogalmakat teljesen ötletszerűen, tudománytalanul használja, sőt katalogizálja. Ebből még nem sok derült ki arról, hogy valójában mi iránt berzenkedek. Lássuk tehát rebellis nézeteimet, mely remélem, hogy sok kollégát fog felbosszantani, és sok beteg szemérő veszi le a hályogot.

 

Nézeteim szerint egy betegséggel kapcsolatban vannak (1) tünetek, (2) panaszok, (3) leletek és (4) diagnózis (a betegség konkrét megnevezése, mely egyben az okot is determinálja.

 

Tünet (számomra) mindazon jelek együttese, amit a beteg, a környezete, az orvos, az anyós, a postás undzóvájter észlel a szenvedő félen.

 

Panasz az a tünet, ami a beteget elviszi az orvoshoz. Van, akinek peteérési zavara van. S van, aki ennek kapcsán a meddőség, mások pedig a rendszertelen vérzés PANASZÁVAL fordulnak orvoshoz. Meglehet, a két betegség egy, és ugyanazon folyamat. Csak más a beteg „panasza”.

 

Lelet mindaz, amit az orvos lát, hallgat, tapint, megért, pl. laborlelet, vagy képalkotó eljárás kapcsán (ultrahang, CT, MRI, PET, stb.).

 

A diagnózis viszont a betegség, és annak okának pontos megjelölése. Ez így, együtt (betegség +ok) nem gyakran jönnek össze, mivel a betegségek jelentős részének nem ismerjük az okát.A diagnózis megjelölése mégis fontos, mert az határozza meg a kezelést.

 

Ezzel szemben, zárójelentésekben, „diagnózisként” olyan meghatározásokat kapok, mint „fejfájás” (ez ui. panasz). Vagy rendellenes méhvérzés (ez tünet), meddőség (ez panasz, melynek tünete lehet pl. a méhvérzés). Olyan is előfordult, hogy a beteg panasza nemi szervi vérzés volt. A beteget beküldtem kivizsgálásra a … kórházba. A nőgyógyász véleménye volt: ez nem méhvérzés, neki ehhez semmi köze. Átküldte az urológushoz. Az urológus hólyagtükrözést végzett, miből kiderült, hogy a betegnek 2 darab rákos daganata van a hólyagjában. Eddig OK. Legalább tudom, mi a gond. A gond az, hogy az urológus „elfelejtette” a beteget felvenni és a gyógyítását megkezdeni. Ehelyett visszaküldte a családorvosnak, hogy tegyen a hólyagrákkal azt, amit csak akar. Őt nem érdekli (a beteg mélynyomorban élő szegény pára, akinek a két lába már csaknem gangrénás a cukorbetegségtől).

 

Nem akartam politizálni, de nem kerülhetem el. A kádári érában ilyen nem fordult elő. Amint kiderült a diagnózis, az orvosok a fejükkel feleltek az adekvát kezelésért… nem a gyógyulásért, hiszen szegény néninél erre a legcsekélyebb esély sem állt fenn. Én ebben az időszakban (1977-1983) váltam orvossá. A beteg sorsa iránti érzéketlenség az, ami az orvost is az erkölcsi ranglista legaljára képes lökni, s kell is löknie. Nem az orvost, általánosságban, hanem azt az illetőt (névvel, címmel telefonszámmal!) A hivatásunk becsülete érdekében.

 

Azt is meg kellene tanulnunk, hogy ne tünetet, ne panaszt, ne leletet, hanem diagnózist gyógyítsunk.

 

Az „európai”, és „amerikai” orvoslás lényege a tünet, a panasz, e lelet kezelése, a diagnózis teljes figyelmen kívül hagyásával. Ezzel a mai „modern” orvostudomány küldetése a gyógyszeripari érdekek feltétlen kiszolgálása. Amikor Taksonyba kikerültem, megdöbbenve láttam, hogy a betegek telefonon bejelentették recept igényeiket, majd eljöttek a sokszor 20-30 vényből álló csomag átvételére. Ebből botrány lett. A rendelő tulajdonosának (akinek egyébként semmi köze az egészségügyhöz), az édesanyja volt egy helyben legendás hírű családorvos. A tulaj kifejezte, hogy „ez nem lesz így jó, hogy a betegektől „elveszem a  gyógyszereit”. Természetesen én sem hagytam magam, s a betegekkel is szembeszálltam. Hiába bizonygatta, hogy „amit Mária néni adott neki, azzal már 20 éve jól van”. Megmérve a vérnyomását döbbenetes, 180/120 Hgmm vérnyomás állapítottam meg. A beteget átállítottam a régebbi, valamikor korszerűnek hitt gyógyszerekről, s a tenzióját sikerült 120-130/80-90 Hgmm értéken stabilizálni. A beteg azonban két hét múlva visszajött és elvitte a törzskartonját mondván, hogy én olyan gyógyszer adtam, amitől ő rosszul van. A betegnél laborvizsgálat nem történt, tehát a magas vérnyomás eredete a mai napig tisztázatlan. a beteget átvevő kolléga ui. „teszik rá”, hogy mitől magas a vérnyomása.

 

Az orvostudomány egykor képes lesz hatékonyan megelőzni a korai halálozást (ami eddig a legjobb az angol I. Viktória Királynő idejében, persze Angliában. A statisztika abban torzít, hogy az újszülött-csecsemőkori halálozást nem számították bele. Ezek oka nyilvánvalóan a fertőzés volt, amire hazánk büszkesége, Semmelweis Ignác mutatott rá a világon elsőként.

 

Írásommal üzenem a kollégáimnak: diagnózis nem azonos a tünettel, a panasszal és a lelettel. Gyógyítani a diagnózist illik.

 

A betegeim számára: ne hagyják lerázni magukat. Akkor fognak meggyógyulni, ha a betegségüket pontosan megnevezik és annak megfelelő kezelésben részesülnek!

Címkék:

Kommentek

  1. peterpusztai37 szerint:

    Tizenkét éves műtőssegédi és huszonöt éves boncmesteri tapasztalatom: úgy az egészségügyi szakemberek, mint az egészségügyön kívüli emberek ugyanazon morális szinten vannak -általában,A kivételek itt valóban erősítik a szabályt! Szőrnyű tapasztalataimról már csak csak olyan felelősséget tanúsító embernek számolnék “el”(dokumentációkkal is!),KI nyilvánosságot is vállalva, mindnyájunk szemébe is mondaná:- az igen kevés kivételtől eltekintve-EZEK(is) VAGYUNK MI EMBEREK! (vállalva a nevünket is!)

  2. viktoriakassai szerint:

    A legszörnyűbb, hogy képtelenek úgy tekinteni, hogy ez egy egész ember, lehet, hogy baja van, de nem – a beteglábú, magasvérnyomásos, stb….

  3. vikikassai7 szerint:

    Nagyon tetszett, mert sajnos a legtöbb háziorvos, elintézettnek tekint a betegei problémáját, azzal, hogy tovább utalta őket akárhová! Passz !


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be.

Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!